..........Panel

 

A panel-gyerekek első

pillantása a világra egy

poros szúnyoghálón keresztül esik.

A miénk kiugró sarkára egyszer ráfészkelt

egy galamb. Mikor elöltözött, a

Papa levette a szúnyoghálót,

és leborította a piszkot és az üres fészket.

 

Úgy emlékszem, hogy

gyerekkoromban ledobálták

az égő csillagszórókat és

a szintén égő karácsonyfákat

a házak ablakából.

 

Mindíg otthon vagyok a panelben, első szisztéma

a házak belső-külső rendszere volt, amit megértettem.

Szerettem, ahogy az állatok

belakták ezt a mesterséges környezetet. A fecskék

a betonlapok ragasztási mélyedéseiben, a macskák

a szemetes vízvezeték-fűtés csövek járatainál.

Aztán a csótányok, galambok.

Néha a levegőben denevér.

A madarak legtöbbször nem emelkedtek a tízemeletesek fölé,

ha át akartak jutni rajtuk, inkább megkerülték őket.

Kiskoromban néztem a ház fölött elhaladó felhőket, és többször

fölrohantam szólni, hogy dől a ház.

Egyszer fölvittek a tizedikre lenézni az autókra,

és annyival kisebbek voltak mint mikor hugommal

számoltuk a taxikat a saját harmadik emeleti ablakunkból.

A panel-gyerekek között mértékegységgé vált, hogy

"hány emelet magasra" lehet lőni a csúzlival.

Néha azon gondolkodtam, hogy a lift miért nem megy oldalra is.

Sokszor néztem, ahogy a szemközti szalagház ragyogó ablakai közül

jópárnak egyszerre változik át újra meg újra az árnyalata és fényereje.

Mindíg úgy küldtek aludni a TV mellől, hogy abban egyeztünk meg,

"majd én nézem az én TV-men"... Egyszer tényleg sikerült

kivennem egy alakot az egyik távoli képernyőn.

 

Herner Dániel, 1995 I. 12