| |
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
| |
|
|
|
||||||||||||||||||
| |
|
||||||||||||||||||||
| |
|
|
|||||||||||||||||||
Első maradandó színházi élményem Eugenio Barba Talabot -ja volt.
Tizenpár éves voltam, anyám cibált el, mert már tudta hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára akar beiratni, és valahogy meg köllött szerettetnie a színházat Amerikából hazaszakadt nagyfiával.
Egyszóval mentünk anyámmal. Föl Pestre, be egy kicsi színházba. Már arra emlékszem, hogy amikor beléptünk a színházterembe, egyből a lépcsőzetesen fölépített nézőtere mögé érkeztünk egy szűk folyosóra. A nézőtér egésze valami nehéz fekete drapériával volt letakarva, ezért nem lehetett belátni alá. Megkerültük, és észrevettem, hogy a másik oldalon is van egy ugyanilyen obijektum. Fölültünk Mamával, aztán alig volt időm szemrevételezni a szemben ülők arcát, máris lement a fény.
És sötét volt, aránylag sokáig. Ha becsuktam a szemem, ugyanolyan volt mintha kinyitottam. Utána lassan de biztosan észrevettem hogy valami furcsaság történik ALATTAM: egyre erősödő víz hangja töltötte meg sötétséget. A víz zubogott, bugyborékolt, loccsant és nem volt kevés: biztosan érezni lehetett hogy váraltanul nagy mennyiségű víz közelébe került a gyanútlan kakasülő.
Aztán mintha gyertya gyulladt volna a teremben. Úgy vettem észre a fényt, hogy ahova néztem és sötét volt, ott a fekete szükre lett. A víz elhallgatott, hirtelen nem maradt más impulzus mint a világosodó sötétség forrásának a keresése: a fényé.
A fény erősödött.
Aztán lépéseket hallottam. Aztán megjelent csoszogva egy fura alak, akinek a fején ilyen nagyorrú maszk volt, és görnyedten járt. Lassan jött előfele a szemközti nézőlépcső mögül. Láttam már a fejét, vállát, egyik keze volt leghátul belőle, amely egy hosszú rúdban folytatódott, egy túlméretezett baltanyélben, amely egy félbevágott, nagy fatörzsbe beleállva csúszott kifele a sötétből. És hozta a fényt, mert az égett... az a nagy fa égett hatalmas lángokkal.... na ez volt az első kép.
Aztán aránylag sok mindennel megtelt a középen lévő kis tér: például volt egy ember egy dobogó tetején, Jézusnak fölszögezve. Sokáig állt ott. Közben alakok jöttek-mentek előtte, éltek-meghaltak, de ő csak állt, el is felejtettem hogy ott, a kereszten, de mégis mindíg odanéztem. Akkor is, amikor a lábához ült egy nő, babaformát ringatott, majd kibontotta a mellét a ruhából, és tej helyett homok folyt belőle lassan, és sokáig, táplálón és túlcsordulóan. A keresztember meg csak állt, tényleg odacövekelve. Aztán a nő elment, a homok maradt, Jézus meg egyszer csak leengedte a kezét és lelépett.... mert a kereszt nem volt ott. Csak a tartás volt olyan stabil, hogy ott láttatta a keresztet.
És hogy mi a darab története? na azt ne kérdezzétek. Mivel review-t írok innen a múltból, nem lenne fair ha utánanéznék itt
vagy belenéznék az alábbi videóba:
De arra emlékszem még, hogy valami hosszú történeten végigvezettek, úgy hogy nem vesztettem el a figyelmem, és közben sok apró, mindennapi helyzetbe kerültek nagyon furcsa figurák, azt hiszen félig angolul (tehát érthetően) félig dánul vagy miül beszéltek, furcsa nyelveken énekeltek - és mindegyik vagyis nagyon sok képben volt egyvalami furcsaság, egy nem várt, apó mozdulat vagy ritmus, amitől olyan más lett… más, mint amit addig éltem.
na ilyen volt a színházi szüzességem elvesztése.
Nem mondom megérte.
